Munkatársaink

Dr. Szász Péter 1994, azaz az egyetemi tanulmányok befejezése óta a jogi munka számos területét ismerhette meg. Kezdetben ügyvédjelöltként, majd közel 10 évig vállalati jogászként szerzett tapasztalatot. Az Iroda megalapítása előtt négy évig államigazgatási területen volt vezető jogász. Ez a változatos feladatkör tette lehetővé, hogy gyakorlati ismereteket szerezzen úgy a gazdasági társaságok és gazdasági jog, mint a közigazgatási, hírközlési, polgári és napjainkban a közbeszerzési jog területén. Ha van hibája, az a motorozás iránti nyughatatlan kötődése. De senki sem tökéletes.

Dr. Markovics Barbara a diploma megszerzését követően, 2000-től kizárólag jogi területen tevékenykedik. Ügyvédjelöltként, közigazgatási jogászként, jelenleg ügyvédként a magánjog, gazdasági jog, államigazgatási jog területén egyaránt kiemelkedő ismeretet és gyakorlatot szerzett és immáron több mint egy évtizede közbeszerzési szakemberként, ezen belül 2007-től hivatalos közbeszerzési tanácsadóként, illetve felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként is tevékenykedik. A jogi diplomáját közgazdasági diplomával egészítette ki, ami széles körű gazdasági, számviteli ismeretekkel bővítette tudását. Kollégái szerint széles érdeklődési körén túl rendszeretete és precizitása fémjelzi munkáját. Ő majdnem tökéletes, nem motorozik.

Hekl Diána 2014-ben csatlakozott irodánkhoz. Projektmenedzser asszisztensként végzett a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán, majd igazgatásszervezői diplomát szerzett. Tapasztalatot szerzett a közigazgatásban, a multinacionális cégek világában is proaktív tudott maradni, végül irodánk kötelékein belül ismerkedett meg igazán a jogi világgal. Dia vállán nyugszik irodánk teljes adminisztrációja, hivatali, eljárási ügyintézései. Neki köszönhetjük, hogy rend van asztalokon, polcokon, mappákban és időnként a fejekben is.