Irodánk

Ha bárki beleolvas a hazai ügyvédi irodák ismertetőibe, akkor kiderül, hogy kivétel nélkül mindegyik gyors, pontos, barátságos, olcsó és ügyfél-centrikus. Nem szeretnénk közülük azzal kitűnni, hogy mást írunk önmagunkról.

Akkor mitől vagyunk mégis mások?

Talán attól, hogy hitvallásunk szerint a jogászkodást, ügyvédkedést nem egy speciális tudományág mágiával teli művelésének tekintjük, hanem egy olyan szolgáltatásnak, mint bármelyik másikat. Olyannak, amit egy jogi problémával szembesülő laikus embernek, vagy szervezetnek élethelyzetéből fakadóan igénybe kell vennie, és akinek jogos és természetes elvárása, hogy lássa, értse és nyomon követhesse mindazt a munkát, amit pénzéért kér és kap.

Nem vagyunk mágusok, mi sem tudunk mindig csodát tenni. Viszont ezt tűzzük ki célunkként minden nap, és ennek szellemében foglalkozunk a ránk bízott feladattal. Mert minden ügy, a mi ügyünk is attól a perctől kezdődően, hogy partnerünk megbízását megkaptuk. Másképp ez nem megy. Ha elfelejtjük, hogy a probléma mögött egy olyan élethelyzet van, amely alapvetően meghatározhatja Ügyfelünk sorsát, akkor lehetnénk akár egyszerű automaták vagy számítógépek is. Ehelyett inkább segítők akarunk lenni, tanácsadók vagy éppen harcostársak.

Történetünk évtizedes múltra tekint vissza és csapatunk tagjai már az alakulást megelőző 15 évben is a magyar jogrendszer dzsungelében nevelkedtek. Volt időnk a tapasztalatszerzésre.”

Várjuk szeretettel!